Tapétázás

Az igazság az, hogy mindegyiknek vannak elõnyei és hátrányai. A tapétázás tagadhatatlan elõnye, hogy közel sem jár olyan piszokkal mint a falfestés, a papírtekercsekbõl levágott darabok könnyen a falra ragaszthatók, így az egész munkával igen gyorsan ekészülhetünk. A mintás tapéták pedig sokkal mutatósabbak, mint az egyszínû
falak, s még az apróbb falhibákat is jótékonyan eltüntetik. Ennek azonban ára van, ugyanis a tapéták nem éppen olcsók.
A munkát szakemberrel is elvégeztethetjük, ám ezzel jelentõsen megnõnek a költségeink. Ezért is vállalkoznak otthonuk kitapétázására sokan saját maguk, ekkor a mesterre sem kell várni, és csak anyagárba kerül az újratapétázás. E munkának azonban számos rejtett buktatója van, s ha nem körültekintõen dolgozunk, akkor megtakarítás helyett újabb kiadásba verjük magunkat.

Mint mindenhez, úgy a tapétázáshoz is megfelelõ alap szükséges. Ehhez természetesen a falak állapotát kell alaposan megvizsgálnunk. Szerencsés esetben a már elõzõleg tapétázott falra is ráragaszthatjuk az új tapétát, ám csak akkor, ha az könnyû, sima papírtapéta volt, sehol nem vált fel, jelentõsen nem sérült, s hólyagosodást sem tapasztalunk sehol. Ha a falakat már két réteg tapéta fedi, a szép felület érdekében ajánlatos ezektõl megszabadulnunk. Hasonló a helyzet a dombornyomású vagy mûanyag bevonatú tapétaburkolat esetében is, függetlenül attól, hogy csak egy rétegben fedi a falakat.
A tapétát azonban könynyebb a falra ragasztani, mint onnan leszedni. A könnyû papírtapétákat még viszonylag könnyen leáztathatjuk, ám a testesebb, mûanyag bevonatúakkal igencsak meggyûlhet a bajunk. Az utóbbi idõben divatossá vált rusztikus hatású durva, rostos, többször átfestett tapéták leszedése sem tartozik a könnyû feladatok közé. Ezek ugyanis alig, vagy egyáltalán nem engedik át anyagukon a vizet, és így csak nehezen áztathatók le.
Az ilyen tapéták felületét elõbb sûrû perforálással, vagy bevagdosással kell a leáztatásra alkalmassá tenni. E célra különbözõ szerszámokat használhatunk, pl. cserélhetõ pengéjû marok kést, ezek pengéjébõl saját kezûleg összeállított irdalót, ék alakúra köszörült fogú, kiselejtezett húsvillát stb.

Más országokban e feladatra ügyes célszerszámokat használnak, mint pl. lyuggatóhengert (1) vagy csillagkerekes "tapétatigrist" (2), amelyek forgó korongjaival könnyen és gyorsan átlyukasztható - kellõ sûrûséggel - a régi tapéta.
Ejtsünk néhány szót a máshol már jól bevált, nálunk még alig ismert gõzölõs tapétaleszedõkrõl (3) is. Az ügyes szerkezet gõzfejlesztõ tartályból, hosszú, hajlékony tömlõbõl és egy viszonylag nagy felületû, gõzölõ talpból - pajzs (4) - áll. A pajzsot röviden a falnak nyomva a talpból kiáramló gõz (5) nagyon hatásosan leáztatja a legvastagabb tapétát is, ám a padló száraz marad. Ekkor a tapéta már könnyen lehúzható a falról (6). Ha ez kézzel nem menne, spatulyával "rásegítve" már biztos a siker még mûanyag tapéták esetében is (7). Szûk helyen a sugárfúvófej tiszta munkát végez az ablakkeret alatt, vagy a fûtõtestek mögött (8). Gõzölõs tapétaleszedõt pl. a Bosch is gyárt, már nálunk is kapható.
Az öreg tapétarétegek eltávolítására érdemesebb olcsóbb, bár tagadhatatlanul fáradságosabb megoldást alkalmazni, ha takarékoskodni akarunk. Ennek legegyszerûbb módja a falak forró vizes "átfestése", azaz korongecsettel vagy sûrû szõrû kefével történõ benedvesítése. Ezt szakaszonként érdemes megejteni, s ha kellõen felázott már a tapéta, még azon melegében spatulyával alányúlva fejtsük le a falról. Spatulya helyett használhatunk ún. görgõs hántolót is (9), amely szinte kizárja, hogy megsértsük vele a falat. Szerencsés esetben elõfordulhat, hogy a jól feláztatott tapétát egyben lehúzhatjuk a falról. A felsõ részen kezdjük a leválasztást - mert itt könnyebben hozzáférünk -, és ha egybefüggõen sikerül a leválasztás, akkor ferdén húzzuk a tapétát, miközben növénypermetezõbõl forró vízes nedvesítéssel segítsük elõ leválását a falról. A munkát széles spatulyával folytassuk, ha ez nem mindenhol sikerül. A nehezebben engedõ részeken ne sajnáljuk a forró vizet. Elõbb-utóbb a makacs felületekrõl is maradék nélkül eltávolíthatjuk a régi tapéta maradványait. A mennyezetrõl sokkal fárasztóbb leszedni a régi tapétát, hiszen a fejünk felett és a létra tetején állva kell dolgoznunk. Ezért ha a régi réteg hibátlan, csak elszennyezõdött, akkor meggondolandó, hogy leszedjük-e? Ha megtartása mellett döntünk, akkor az egymásra ragasztott széleket éles spatulyával vágjuk le, majd gipsszel simítsuk el nyomtalanul. Ezt természetesen az oldalfalakon is el kell végeznünk, ha alapként használjuk fel a régi tapétát. A háromrétegû, hazai Grabetta Luxor, Brill vagy a GÉTA CENTER által forgalmazott német, habtapétáknak csak a habmintás-, papírhátoldal felsõ rétegét kell eltávolítani; mégpedig alulról felfelé húzva. Ha sérül az alátétpapít, teljesen le kell szedni azt is.

A régi tapéta eltávolítása után következhet a felületi hibák kijavítása. A spatulya és más kaparóvasak még a legkörültekintõbb munka mellett is okozhatnak felületi hibákat. A vasak sarkainak nyomát, továbbá a különféle szegek és akasztóhorgok helyét is ajánlatos gipsszel eltüntetni. A mélyedések kikenése után következhet a javított részek szintbecsiszolása és az egész felület finom átcsiszolása. Még véletlenül se maradjon a falon maradék tapéta vagy szemcsés rész, ami a felragasztandó tapétán "átüthet", felületi hibákat okozhat. Az egyenetlenségek felderítésében jó segítség egy erõs elemlámpa, melynek surló fénye a falhibákat árnyékfoltokkal jeleníti meg (10).
A falat a továbbiakban annak megfelelõen kell elõkészítenünk, hogy milyen tapétát kívánunk majd felragasztani. A könnyû papírtapéták általában nem jelentenek komolyabb igénybevételt a falak, ill. a vakolat számára, ezért a sima felületen kívül csak ragasztóval kell lehengerelni a leporolt falat. A középnehéz- és nehéz tapétához már szilárd alap szükséges.

A kiglettelt, ragasztóval alapozott falra már makulatúrát is kell ragasztani. Ennek illesztéseit gipszeléssel kell eltüntetnünk. Az esetleges épületmozgásból eredõ falrepedésekre - kigipszelés után - 50 mm széles vászoncsíkot kell ragasztani.
Ilyen vászonszegélyt kell a felsõ szegélynél is felragasztani, hogy száradáskor megakadályozza a tapéta felválását. Ha a falat megfelelõen elõkészítjük, ezzel megfelelõ alapot teremtünk az igényes és szép új falfelület kialakításához. Nem érdemes tessék-lássék munkát végezni, mert az a késõbbiek folyamán megbosszulja magát.

A tapéta már kezdettõl fogva követte a mindenkori divatirányzatokat, s így van ez ma is. A választék szinte már bizonytalanítóan bõséges, ami egyáltalán nem könnyíti meg a számunkra megfelelõ falkárpit kiválasztását.
Ezért inkább a tapétával szemben támasztott igényeink alapján szûkítsük a kört, majd ezekbõl válasszuk ki a megfelelõ mintájú, struktúráltságú és színû anyagot. A nagyon hasonló, de különféle gyártmányúak közül talán már nem lesz nehéz kiválasztani a kedvünkre valót. A mennyiség kiszámítása nem nehéz, hiszen a tekercsek általában 10 m hoszszúak, szélességük pedig 45-53 cm közötti, és a helyiség tapétázandó felületeinek ismeretében gyorsan kiszámítható a szükséges tekercsek száma.
A tapéta kiválasztásakor nem árt tudni annak jellemzõit. Ezekrõl a tekercseken található kis piktogramok alapján informálódhatunk. Az egyezményes jelek elárulják, hogy a tapéta felülete vízálló, mosható, illetve dörzsálló-e. Színtartóssága sem lényegtelen, továbbá arra is utalnak a piktogramok, hogy a ragasztóanyagot a falra is fel kell-e kenni vagy csak a tapétára. Többnyire a tapéta eltávolításának a módját is közli velünk a piktogram. Ezek a kis szimbolikus jelek tehát nagyon hasznosak, csak az értelmezésüket kell megtanulni, ami az ábra alapján nem is nehéz. A hazai gyártású Grabetta-Keszta termékek több száz mintájú és színárnyalatú fajtáján túlmenõen még számtalan külföldi termék is megvásárolható. Ezért is hasznos a leggyakoribb tapétafajták rövid bemutatása felhasználásuk elõtt.

Apapírtapéták a legáltalánosabban elterjedt falkárpitok. Sima falra közvetlenül felragaszthatók, színtartók, de nem moshatók, dörzsállóságuk gyenge. Mintázatuk, színárnyalatuk igen változatos, s újabban már dombornyomással is készülnek. Könnyen felragaszthatók a falra, de felületük tisztítása körülményes, ezért gyakrabban kell felújítani, mint a mosható tapétákkal burkolt falakat. Makulatúra nélkül is felragaszthatók.
A rauhfaser - fûrészporos - tapéták az elõzõhöz hasonló tulajdonságúak, rostos töltõanyaguk miatt felületük rücskös, rusztikus hatásúak, s diszperziós falfestékkel utánfesthetõk. Így egyedi felületek kialakítására ad módot. Az utánfestés által a tapéta dörzsállósága, tisztíthatósága némileg javul, de dupla munkával - tapétázás, festés - jár a felrakás, s ajánlatos makulatúrára ragasztani. Ez egyébként a többi tapétafajtára is ajánlott, ha el kívánjuk kerülni a késõbbi szélfelválásokat, s egyéb kellemetlen kárpithibákat

A kompakt-vinyl vagy a hazai gyártású flat-vinyl tapéták egyrétegû alappapíron elõkent, teljes felületükön mûanyag réteggel bevont középnehéz anyagok. Nagyon dekoratív, többszínû, mosásálló falkárpitok készíthetõk az ilyen tapétákkal, de ajánlatos felragasztás elõtt a falra makulatúrát is ragasztani.
A habtapéták korszerû, enyhén szigetelõ és portaszító tulajdonságúak. Az ilyen tapétákból készült falburkolatok tartósak, a mintától függõen vízállóak, illetve lemoshatók. Általában az eltávolításuk is nagyon könnyû, mert a kettõs papírréteg miatt letéphetõ az alappapírról, ezért alaptapéta sem szükséges alájuk. Mintázatuk, textúrájuk és színezésük változatossága fokozza az ilyen kárpitok vizuális hatását.
A relieftapéták egy oldalukon impregnált, hosszú szálú mûrostokkal kevert alaphordozójú, rendkívül erõs anyagú szitanyomott falkárpitok. Tartósan fedik le a repedéseket és stabilizálják az alapokat. E tapéták némelyike átfesthetõ, más változatai azonban ezt nem igénylik. Használatuknál a ragasztót a falra kell kenni, s a tapétaszalagokat szárazon kell a falra nyomni. Eltávolítása könnyû, szárazon is letéphetõ.
A struktur-profil tapéták kettõs papíralapra szitanyomott, különleges habalapú falkárpitok, amelyek egyszerûbb fajtái vakolat vagy rauhfazer-, illetve textil hatását keltõek. Értékesebb, többszínû változatai is kaphatók, melyek néha csillámszerû granulátummal bevontak. Nagyon tartós kárpitanyagok, gondos elõkészítést és igényes fektetést igényelnek.

A bordûr-tapéták az igényesebb, kombinált tapétákból készített burkolatok ideális kiegészítõi. Anyaguk, mintázatuk, színárnyalatuk általában a különféle tapétasorozatokhoz illeszkedõ. A bordûr-tapétákat általában közvetlenül a falra kell ragasztani, de papírtapétákra közvetlenül is felragaszthatók.
Ezen kívül létezik még számos speciális, többé-kevésbé ismert falkárpit, pl. a hõszigetelõ alap-, a textil-, velúr-, a fémhatású-, az üvegszálas- vagy a kenhetõ tapéta is. Ezekrõl most csupán annyit, hogy csak egyedi esetekben célszerû alkalmaznunk, amikor a helyi körülmények - pl. utólagos hõszigetelés, fokozott igénybevétel vagy különleges felületek kialakítása - ezt indokolttá, illetve szükségessé teszik. Ilyen esetekben azonban mindenkor kérjük ki szakember véleményét, nehogy felesleges kiadásba verjük magunkat.

Tapétázáskor többnyire mindenki az egyszerûbb megoldást választja, fehér menynyezet, mintás, színes oldalfalak padlótól a mennyezetig. Ez azonban csak akkor kézenfekvõ, ha kevés a szabadon maradó falfelület. A kevés bútorral berendezett, nagy szabad falfelületû helyiségben érdemesebb változatosabb megoldást alkalmazni. Jó ízléssel a különféle struktúráltságú és színárnyalatú tapéták kombinálásával nagyon dekoratív és érdekes falburkolatot alakíthatunk ki, amivel esetenként - látszólag - még a helyiség kellemetlen adottságait is korrigálhatjuk. Ez természetesen több és fõként igényesebb munkával jár, hiszen a különbözõ mintázatú anyaggal burkolt felületek helyét pontosan kell kijelölni, a tapétacsíkok kiszabását, felragasztását pedig ennek megfelelõen a szokásosnál gondosabban kell elvégezni. A mennyezetnek sem kell feltétlenül sima, fehér felületûnek lennie, nagyon mutatós a dombornyomott tapétával borított (1). A boltíves terek (2) is tapétázhatók, csak ismerni kell az ehhez szükséges fogásokat. A munka szinte alig jár piszokkal, s a megfelelõ elõkészítést követõen szapora is.
A tapéta felragasztásához szerszámok is kellenek. Nem feltétlenül olyan komplett készlet, mint az képünkön (3) látható, szerényebb eszköztár is megfelelõ: egy széles ecset a ragasztó felkenéséhez, tapétázó kefe az anyag lesimításához, olló, éles kés a le- és beszabásokhoz, függõón, ceruza és mérõszalag a jelölésekhez és simítóhenger a szélek lepréseléséhez. A még szükséges vödör és létra általában minden háztartásban megtalálható, tapétakenõ asztalként - jobb híján - a csomagolópapírral lefedett padló is megteszi. A mennyezet tapétázásához még egy kitisztított partvis is szükséges, amivel a tapétacsíkot a magasba emelhetjük (4).
Ha a tapétatekercsek és a szerszámok is megvannak, no meg a falat is elõkészítettük az új tapéta "fogadására", lássunk munkához. Készítsük el a tapétához megfelelõ korszerû, pl. a Henkel Metylan ragasztóinak valamelyikét. Egy mûanyag vödörben keverjük el jól megfelelõ mennyiségû vízzel, majd hagyjuk "pihenni", hogy csomómentesre ázzon. Melegebb idõben fóliával letakarva gátoljuk meg a víz fokozott elpárolgását. A sûrû ragasztóval ugyanis nehéz bánni.
A tapétázás alapvetõ fázisai egyszerûek. A tapétacsíkokat elõbb a fal magasságának a méretére kell vágnunk, a ráhagyás leszabott csíkonként 10 cm legyen. Egyszerre több darabot vágjunk le, s számozzuk is be, hogy gyorsabban haladhassunk, s az esetleg különbözõ gyártásból való tekercsekrõl leszabott darabok se keveredhessenek össze. Azt is vegyük figyelembe, hogy némelyik tapétát váltakozó irányba kell felrakni, hogy az esetleg elõforduló árnyalati eltérések minimálisak legyenek. Erre a körülményre piktogram is figyelmeztet. A csíkok hátoldalára egyenletesen kenjük fel a ragasztót, e mûvelethez használhatunk habszivacs hengert is. A bekent tapéta darabokat lágyan, ragasztós oldalukkal hajtsuk össze (5), s 10 percig pihentessük. Papírtapéták esetében erre 5 percnyi idõ is elegendõ. Közben a falakon függõón mellett jelöljük be a vezetõvonalakat. A falak éle, sarka ugyanis ritkán pontosan függõleges. Az ajtók, ablakok felett ajánlatos a falat is bekenni ragasztóval. Habtapéták esetében a falra is hengereljünk egyenletesen ragasztót. A hajtogatott tapétacsíkot kis idõ elteltével fokozatosan, pontosan a bejelölt függõleges vonalra illesztve simítsuk a falra (6). Az esetleges légbuborékokat középrõl a szélek felé szivacshengerrel vagy kefével, felülrõl lefelé haladva préseljük ki (7). A következõ csíkot a mintákat és az éleket egymás mellé illesztve nyomjuk a falra. Az alul-felül felesleges részeket éles késsel fémvonalzó mellett vágjuk le (8). A szorosan egymás mellett levõ éleket hengerrel préseljük a falra (9). Habtapéták esetében ilyenkor az anyag szélei lelapulnak, de késõbb visszaáll eredeti állapotuk. Ha a tapétánk illesztés-mentes azaz az élek nem pontosan illenek egymás mellé - erre egyébként a tekercsek piktogramja is figyelmeztetnek -, akkor az utóbb felragasztott csíkot kb. 10 mm-es átfedéssel helyezzük a másik csík szélére. A mintákat nagyon pontos egymásra helyezés közben igazítsuk be, majd mind a két anyagot éles késsel vágjuk át. E mûveletet hosszú acélszalag vonalzóval a legkönnyebb elvégezni. A felesleges részeket távolítsuk el (10), a széleket pedig hengereljük le. A tapéta felületére került szennyezõdéseket még frissiben, nedves ruhával, kíméletesen töröljük le (11), a frissen felrakott falkárpitot pedig hagyjuk lassan kiszáradni. Ablakot ne nyissunk, huzatot ne csináljunk, mert a falak gyors és egyenetlen száradása komplikációkat okozhat.
A dolog egyszerû, de csak látszólag. Tagoltabb falon, a sarkokon, s még jó néhány kényes részen igencsak trükkösen kell a tapétadarabokat felragasztanunk, különben itt-ott felválnak a szélek. Ezeket a fogásokat következõ számunkban ismertetjük.

A legtöbb ismertető szórólap szerint igen könnyû feladat a tapétázás. Szó se róla, egyáltalán nem mondható nehéz fizikai munkának, bár a létrázást ez esetben sem mellõzhetjük, s ez bizony elég fárasztó. A feladat nehézsége inkább abban rejlik, hogy akad néhány kellemetlen helyzet pl. a sarkok, vagy az ablakmélyedések lefedése közben, ahol egyszerre elbizonytalanodunk. Most hogyan tovább? Attól is félünk, hogy a széleken felválhat a tapétacsíkok széle, s e hibákat utólag már csak nehezen tudjuk kijavítani. A megoldások azonban általában egyszerűek, könnyen elsajátíthatók, s az alábbi tanácsaink alapján még abszolút kezdők is bátran neki láthatnak lakásuk kitapétázásának.
Elõtte azonban foglalkozzunk még kicsit a tapétázáshoz használatos ragasztókkal. Mint azt már elõzõ számunkban említettük, csak korszerû ragasztót érdemes használnunk. A csiriz, sõt még a sokak által favorizált CMC ragasztót is jobb, ha elfeledjük. Vannak ezeknél sokkal jobbak, akár fél órán belül használatra kész ragasztók is. Sõt, a Metylan Instant speciális tapétaragasztó már 3 perc alatt felhasználható. Az viszont fontos, hogy az adott tapétafajtához a gyártó milyen ragasztót ajánl, mert azt mindenképpen ajánlatos megszívlelnünk. A Henkel tapétaragasztói pl. közismertek, minden háztartási-, festék- és tapétaboltban megvásárolhatók, s közülük könnyû kiválasztani a megfelelõt. E termékcsaládba (1) nemcsak ragasztók, hanem belsõtéri simítóanyag és tapétaleoldó koncentrátum, sõt még tubusos szélragasztó is tartozik.
Ezekeknek a ragasztóknak néhány fontosabb adatát táblázatba foglaltuk. Ez azonban csak elõtájékoztatás jellegû, vásárlás elõtt az adott termékismertetõt mindenképpen ajánlatos alaposabban áttanulmányoznunk. E tapétázó szerek könnyen kezelhetõk, gyorsan bevethetõk, de csak a gyártó által megadott célra, és a termékismertetõkben meghatározott körülmények
között használhatók kiváló eredménnyel.

Itt kívánjuk újból megemlíteni azt is, hogy a divatos bordûr tapéták alkalmazásával igen változatos és igényes falkárpitokat alakíthatunk ki, feltéve, ha már jó elõre megterveztünk mindent. E felületmegosztó, tagoló tapétacsíkoknak ugyanis többé-kevésbé meghatározott helyük van a falon. Az alsót általában csípõmagasságban, a felsõket pedig a mennyezet alatt kb.10-30 cm között szokás a falra ragasztani. A helyüket azonban vízszintmérõvel beállítva még ezt megelõzõen kell a falra jelölni. Erre a legalkalmasabb a porfestéken áthúzott, s a falon kifeszített csapó zsinór, amelyet a faltól kissé elemelve, majd elengedve kijelöli a hosszú, egyenes vonalakat. A kijelölt sávok közötti felületeket nagyon pontosan beszabott tapétacsíkokkal kell lefedni, majd ezt követõen lehet csak a bordûröket a helyükre ragasztani. A bordûrök azonos tapétaburkolatnál (2), különbözõ színtónusú variációk esetében is attraktív hatásúak (3), feltéve ha jó ízléssel választottuk meg az anyagok színét, mintáját, s a tapétázást is gondosan végezzük el

A tapétázás, mint már említettük addig nem nehéz feladat, míg hozzá nem fogunk. Sokaknak már az is nehézséget okoz, hogy a ragasztót egyenletesen, se túl vastagon, se túl vékonyan a tapéta hátára kenjék. Ezen a nehézségen egy közepes méretû festõhenger könnyen átsegít bennünket, ha ezzel a ragasztót elõbb keresztbe, majd hosszába hengerelve visszük fel a tapéták hátoldalára. A már bekent részt mindig hajtogassuk össze, hogy ne foglaljon helyet a pihentetés ideje alatt. Közben ügyeljünk arra, hogy a tapéta színoldalára ne kerüljön ragasztó, s a csíkok összehajtogatásakor csak a ragasztós oldalak érintkezzenek egymással. A pihentetés ideje alatt a ragasztó felpuhítja a kárpitanyagokat, ami megkönnyíti a beigazí-tásukat,elsimításukat.

A tapétázást mindig a mennyezettel, s az ablaktól kiindulva kezdjük el. Az elsõ, már felázott csíkot az ablak elé simítsuk fel. Ezt a munkát érdemes párban végezni (5), így könnyebb a tapétadarabok mennyezetre simítása és egymás mellé illesztése. Ha a mennyezettapéta az oldalfalakra is lefut, akkor az elsõ sáv felragasztásakor a sarkoknál 45 fokban vágjuk be az anyagot, majd beillesztés, sarokba igazítás után az oldalfalak felé simítva haladjunk az oldalfalak felé. A sarkokban csak e részek falra nyomása után vágjuk pontosan össze az egymásra került kárpitszéleket. A tapéta anyagát jól nyomjuk a mennyezet és az oldalfalak alkotta sarkokba. Ha ez félkörívesen lekerekített, elõbb lazán nyomkodjuk a felületére, simítsuk le, s csak ezt követõen nyomjuk a tapéta szélét az oldalfal síkjára.
A mennyezettapéta sávjainak az oldalfalakra futtatott végeit éles, laposan tartott késsel, vonalzó éle mentén, vagy hosszú pengéjû ollóval vágjuk mindig egyenesre. Ez utóbbi esetben a vágás helyét tompa élû késsel a vízszintes kitûzõ vonalhoz igazodva, vonalzó mentén jelöljük át a tapéta csíkra. A tapétasávok szélét mindig alaposan hengereljük le (6). Ezzel ugyanis egyrészt ragasztót préselünk a szélek közé, másrészt a fellágyult burkolóanyagot csak így tudjuk tökéletesen a falra préselni. Az esetlegesen szétkent ragasztót azonnal nedves ruhával töröljük le. Természetesen ezt csak az esetleges légbuborékok oldalra történõ kisimítása után érdemes megtenni. Ha már a mennyezetet letapétáztuk, alája - az oldalfalakra - felragaszthatjuk a felsõ bordûrt. Gyakorlatlanságunk miatt elõfordulhat, hogy a vízszintes illesztési vonal nem sikeredik pontosra, ezt a falra ragasztott bordûr tapéta felsõ éle mentén után vágva korrigálhatjuk. A szalagtapéta alá került felesleges anyagot azonban sürgõsen távolítsuk el. A bordûr tapétát egyébként a szokásos módon, ragasztózását követõen összehajtogatva pihentessük, majd fokozatosan, a bejelölt illesztõ vonalra igazítva simítsuk le. Ajtótokok mentén függõlegesen is felfuttathatjuk, de ebben az esetben 45 fokban vágjuk össze a szalagok végeit. A minták azonban átlósan felezõdve folytatódjanak. Az ajtótokok élére semmiképpen ne simítsuk fel a bordûr tapéták szélét. Ha elõzõleg ívesen töltöttük fel a hézagot, inkább mellõzzük a tokot felül körbe szegõ díszítést, mert a toklécek élére ragasztott szélek végeredményben eltûnnek, s ezt hibaként fogjuk érzékelni a kész kárpiton, amit jobb megelõzni.
Az oldalfalak tapétázását lehetõleg az ablak mellõl kiindulva kezdjük el. Illesztési élek sarkokra, élekre soha ne essenek, inkább elõtte, vagy utána egy átfedéssel felsimított tapéta csík összevágásával szüntessük meg a kritikus helyekre esõ illesztési vonalakat. Nagyon fontos, hogy az élek épek, egyenesek, a belsõ sarkok felülete pedig sík legyen, különben a tapétát nehéz lesz légbuborék mentesen felragasztani s késõbb fel is hólyagosodhat a sarkokban. Az ilyen falhibákat a tapéták nem tüntetik el, sõt esetenként pl. csorba éleknél még ki is emelik. Ezen túlmenõen még illesztési nehézségeket is okozhatnak. Utólag már elég nehéz kijavítani az ilyen falhibákat, ám ha nagyon szembeszökõ kárpithibákat okoznak, feltétlenül gipsszel javítsuk ki még akkor is, ha ez jelentõsen hátráltatja a munkánkat.
Az ajtótokok nem okoznak különösebb nehézséget. A tapétacsíkból elõbb nagyolva vágjuk ki a felesleges részt, majd a toklécek élére nyomott tapéta felesleges részét vonalzó, vagy lemezszalag éle mentén laposszögben tartott éles késsel vágjuk le.
Az oldalfalak általában sík felületûek, de akadhatnak rajtuk különféle kiemelkedõ gerendák, oszlopok stb. E részek megkeseríthetik a dolgunkat, gondos munkával azonban ezek sem okozhatnak problémát. A kiugró falrészek tapétázásakor oldalról oldalra haladva ragasszuk fel a kárpitanyagot. Szerencsére a ragasztó által feláztatott tapétacsíkok eléggé felpuhulnak, s így ha nem is könnyen, de a viszonylag kis felületû részek is jól letapétázhatók. Más a helyzet, ha a fal síkjából kiemelkedõ dobozokat, szerelvényeket kell "körbetapétáznunk". Ezeket felülrõl közelítsük meg, majd a felsõ kontúr vonaluk mentén vágjuk be a tapétát. A méretüknek megfelelõ lyukat két oldalukhoz illesztett vonalzó mentén végzett bemetszéssel szabjuk ki. A felesleges anyagot a kiálló tárgy alsó éle mentén, vagy kontúrjához igazodva vágjuk le.
Kapcsolók, dugaszoló aljzatok esetében is így járjunk el, kivéve ha ezek fedele levehetõ. Ilyenkor ugyanis a burkolatuknál kisebb nyílás is elégséges a számukra, amit akár ollóval is kivághatunk. Mindig arra törekedjünk, hogy pontosan határoljuk be a nyílások helyét, s csak kellõ méretû nyílást vágjunk a tapétába. A nyílások szeleit pedig mindenkor nagyon alaposan lepréselve hengereljük a falra.
Vannak esetek, amikor fûtés-, vagy a gáz vezetékek mögött, a tartóbilincseiket kihagyva kell alájuk tapétáznunk. Ilyenkor elõbb a bilincsig ragasszuk fel a tapétát, majd a bilincs vonalában hasítsuk fel az alsó részt. Közvetlenül a bilincs mellett ollóval vágjunk ki 1 cm szélesen egy 2-3 cm hosszú lyukat. A tapétacsík "szárait" ezt követõen beigazítva, a csõ alá bujtatva, a hasítás széleit összeillesztve már könnyen a falra ragaszthatjuk a kárpitanyagot.
A boltívek tapétázása sem okozhat különösebb nehézséget, ha nem kapkodjuk el a dolgot. Az íves nyílás éléig tapétázzuk le az oldalfalat, s a felesleges anyagot 2 cm-nyi ráhagyással vágjuk le. A szegélyt vagdossuk be a nyílás éléig, majd a boltív belsõ oldalára hajtva hengereljük le alaposan. A szegélyt késsel vágjuk 5-10 mm szélességûre, majd a másik oldalról is végezzük el ezt a mûveletsort. A boltív belsõ felületét végül egy pontosan méretre szabott tapétacsík felragasztásával fedjük le teljesen. A szabályosan ismétlõdõ mintázatú kárpitoknál azonban az esetleges mintaelcsúszásokra tekintettel ajánlatos más, pl. csak anyagában mintázott tapétával, esetleg bordûr tapétával szegve felragasztanunk.

Végül ejtsünk néhány szót a tapétavégek leszabásáról is. Ezt mindenkor egy hosszú, lehetõleg acélvonalzó éle mentén éles késsel végezzük el. A késsel mindig lapos szögben vágjunk, hogy elkerüljük a tapéta beszakadását. Ez fõként papírtapétáknál szokott elõfordulni, ha nem elég éles a kés. A vonalzót mindig a már felragasztott és egyenesre vágott tapéta élek mellé fektessük. A hosszú vonalzókkal nehéz bánni, a rövidebbekkel viszont könnyû "eltévedni". Illesztéseknél a kis eltérések is szemet szúrnak, ezért inkább a 70 cm hosszúságú vonalzókat használjuk. Ha a hátoldalukra vékony gumicsíkot ragasztunk, akkor leszorítva sem mozdulhatnak el, s egy mozdulattal egyenesre vághatjuk a tapéták végeit. Ollót is használhatunk, de csak hosszúpengéjût, s fõként alul, a padlószegélylécekhez történõ beszabásoknál, ahol nem olyan fontos a szélek egyenessége. Ha a lécek alá tudjuk nyomni a tapétaszéleket, akkor természetesen 5-10 mm-es ráhagyással szabjuk le a csíkok végét, s ezt követõen a tapéták végét spatula élével, vagy kés fokával nyomkodjuk a léc és a fal közötti résbe.